2011. május 13., péntek

KÁLI 60 (2011) [szerző: kekdroid]

Buszpályaudvar, indulás, késésünk Balatonarácson már sietés, átballagunk az éttermesített vasúti megállóhelyre. A reggeli Bézére öten vagyunk kíváncsiak, a jegyvizsgáló gépe csilingel, zúg a jegykiadás nagy igyekezetében. Aludnék, de Kerek repkény nem hagy, jelige: szép a táj, nézzed. Láttam már, morgom, de azért kisandítok a szemhéjak alól. Fel is ébredek, mert tényleg szép. Révfülöpön előrelátó túrázók – azért előrelátóak, mert a célban hagyták a kocsit – rohanják meg a szerelvényt, köztük számtalan ismerős. Szorgalmas jegyvizsgálónk Ábrahámhegy elérésére a második mellékkocsi végéig jut el, itt leszáll az utazóközönség jelentős százaléka. Megkönnyebbülten távozik a motorvonat Tapolca felé. A rajthelyen rendezett káosz alakul ki, sorállás közben összebeszélünk laci069-cel, ha már ilyen jól találkoztunk, akár együtt is túrázhatnánk. Itt még több a megjelenő ismerős. A nevezők fogytával egyre rendezettebbé váló káoszban eljutunk a nevezésig: fizetünk, itinert és nevezési lapot kapunk, utóbbit kitöltve visszaadjuk. A hét órakor esedékes rajtig a szolgáltatásként kapott túrókrém elfogyasztásával ütjük el az időt. Finom. Hat ötvennyolckor átpályázunk az állomás mögötti boltba innivalóért, ezúttal nem várjuk meg, amíg a komótos kávégép kiszolgálja az előttünk állókat. Repülőrajtot veszünk, elbúcsúzunk a 30-as távon induló Szabó Zsuzsától. Mellőzzük a szilveszteri túrán kielemzett ábrahámhegyi buszállomást, nemrég kötözött szőlősorok között kaptatunk ki a faluból, a Nap élesen tűz le a tájra.

Hármas szalagozással – a három távnak eltérő színnel – megerősített piros sáv jelzés kanyarog a kizöldellt tölgyesben, majd szélesebb, homokos út irányít az ódon salföldi kolostorrom felé. Az ünnepélyes hangulatú romnál már most nagy élet zajlik, megtörténik az első ellenőrzőponthoz köthető eseménysor: lebélyegzett itinert, egy-egy szelet Trudit veszünk át a pont őreitől. (Utána Kékkútig szedegetjük a Trudis csomagolásokat...) A Káli túrák jellegzetessége az Agyerő névre elkeresztelt szintidőcsökkentő program, melynek során szemét ravasz kis feladványokat kell megoldani. Az első feladványt itt memorizálhatjuk, a Tóti-hegyig van időnk gondolkodni a megfejtésen. Elsétálunk a rom mellett, kaptató izzaszt meg rögtön a túra elején, elérjük a Balaton-felvidéki Kéktúra útvonalát, jobbra térünk a hirtelen kellemesen hűvössé vált erdőben. Szép-szép ez a táj, de egyre csak a feladványon jár az agyunk. Valami kötelek elégetésével kell lemérni tizenöt percet. Aha. Tök egyszerű lenne a megoldás, ha lenne például egy óránk a képzeletbeli szituációban. Később laci069 jön rá a megfejtésre, így ha valakinek van egy egy órás elégésre hitelesített kötéldarabja, annak már csak néhány szál gyufa kell, és hipp-hopp lemérheti a negyedórát. Közben átsétálunk egy kisebb réten, majd hosszan emelkedő szőlőtábla mellett rugdosódik a por. A tábla végén jobbra kanyarítanak a jelzések, susnyás, egynyomos csapáson vergődünk egy kanyart. Élelmesek – és a figyelmetlenek – levágják a susnyás, egynyomos csapásnak ezen fejezetét a szőlő mellett maradva. A zöld sávra térve folytatódik a susnya és az egy nyom is, közben szépen emelkedünk. A Tóti-hegyi odavissza aljában első ránézésre gazdátlan táska várja az őt idedepózó, a lejtő végénél nézelődő Petamit. Felkapaszkodunk a tetőre, letüdőzve pár kiló felverődött port. Még sosem jártam ezen a helyen nappal, ideje megvizsgálnom a panorámát úgy, hogy látok is valamit. A szokásos Tanúhegyeken túl látszik a Fonyódi-hegy a tó túlpartjáról, északon az elbányászott Haláp, azon túl pedig a Cseket-hegy kúpja villan fel a messzeségben, átfut rajtam egy kis borzongás, ha rágondolok. A pontőrök bólogatva hallgatják végig a feladvány megfejtését. Én is bólogatással álcázom a fejemben megjelenő kérdőjeleket, miközben a következő fejtörőt olvasom.

Lehuppanunk a hegyről, a kék sávra való visszatérésig folyamatosan állunk ki egymás elől a nagyszámú szembejövővel. Az újabb feladat egy aranyásóval hozható összefüggésbe, ezt is laci069 fejti meg, a klasszikus kétkulcsos titkosítás módszerével. Nyitott, nyílegyenes út vezet Salföldre, mellettünk lovak ügetnek a mezőn. Odébb sitthalom mellett legel egy pár szamár, őket nem zavarja az építési törmelék, vagy ha igen, nem adják ennek tanújelét. Salföldön a buszforduló ad otthont az ellenőrzőpontnak, ahová kitelepült egy macska is, hízelegve kunyerál ételt, körülbelül mindenkitől. Nekünk nem kell kunyerálni: egy darab pogácsa, egy szelet csoki és egy pohár szörp + tetszőleges mennyiségű szóda a fejadag. A feladvánnyal hiába zaklatjuk a pontőröket, a következő kérdésre a következő ponton derül fény. Addig elvisszük az aranyásó titkát. Széles szekérút vezet át Salföldről Kékkútra, nagyjából párhuzamosan az országúttal, oldalt a Káli-medence látképe, a Balatont a Rendesi-hegy tömbje takarja. Odalában bánya, laci069 teszi fel a beugratós kérdést, hogy mit bányászhatnak itt? A megfejtés kvarchomok, hiába tippelek bazaltra és hiába sugallja Salföld neve a sóbánya jelenlétét. Amúgy a térképen rajta van. Előttünk a mai nap emblematikus kiemelkedésének, a Hegyes-tűnek a körvonalai vibrálnak a távolban, számtalan szögből megfigyelhetjük ezt a tetőt. Villanypásztor őriz néhány lovat Kékkút határában, szép állapotú házak között sétálunk be a falu központjába. Újabb kitérő következik, ezúttal Kari bácsi (nyugodjék békében) szőlőjéhez, rajta a hatóságilag betiltott kilátóval. Épp szalagozzák a lekaszált csapást a szőlőhöz, így mi már ebből az irányból közelítjük meg a helyszínt. Itt is előadjuk az előző kérdésre a választ, a következő penzum csöbrökről és vödrökről szól. Magunkhoz veszünk némi kenyeret, a pontőr leány lendületből majdnem teletölti a fémbögrét borral. Még a bor elfogyasztása előtt támad némi nézeteltérésem a kilátó alatti fakapu zárását megkönnyítő szeg tompa végével, amikor combbal lendületből nekigyalogolok. Ő bizonyul erősebbnek, így később a lejtőkön csak módjával terhelem a bal lábamat. A nagy riadalomra enni és inni kell, közben két idősebb úr érkezik, régi hangszereken kezdenek játszani. Elhallgatnám őket szívesen, bort kortyolgatva, lerontva a teljesítői statisztikát, de aztán belegondolok, hogy mennyivel jobb is lesz nekem a tűző nap alatt gyalogolni még negyvenvalahány kilométert. Lendületből továbbindulunk, az erős fehér bor és a napsütés persze megteszik a maguk hatását.

Visszadülöngélünk Kékkútra, ahol mai duplázásának már a második részét járó Rudi István érkezik szemből. Végigsétálunk a falun, a végében ásványvízüzem bújik el néhány fa mögött, a kerítésen kívül fehérre meszelt falú, oszlopos, kamerával figyelt forrásház óvja a nyomógombbal üzemelő ásványvízforrást. Potyázom belőle egy-két decit, nem kéne kiszáradni a bortól. Két emelkedőt hosszú lapos köt össze, elhagyjuk az aszfaltot, szántás szélén, tanösvény táblái mellett baktatunk. Érdekes, madárfejű fakarók jelzik az irányt, odébb az Idő Ösvényének a két és fél méteres szögsorozata szegélyezi az utat. A tájékoztató tábla csupa felfoghatatlanul nagy számot sorol fel, például bolygónk tömegét, amely jelen állás szerint 5.970.000.000.000.000.000.000 tonna, de ha grammban írták volna, még ennél is hosszabb szám lenne. Miután kellőképpen sokkolnak azzal a hírrel, hogy a következő bő kilométeren minden lépésünkkel kb. kétmillió év felett lépünk át, igyekszünk gyorsan végigérni a Föld históriáján. Köveskál felé vezet az országút, amelyet keresztezünk, két szántás között indulunk el a hajdani kerekikáli templom romjai felé. A tanösvény táblájáról megtanuljuk, mitől Káli-medence a Káli-medence és azt is, hogy ki volt a horka. A templom romjai még kilátszanak a gaztengerből, a túlnani falon emléktábla áll. Repkény rám aggatja a fotógépet, vágja inkább az én nyakamat a táska szíja. Az önellenőrző pontot a dombtetőn találjuk, körpanorámás helyen. Utolér Átol Csabáék Rudi Istvánnal kiegészült társasága. Visszaporoszkálunk a szántáshoz, elsétálunk Mindszentkállára. Laci069 sört vételez, valamint meghívást nyerünk el egy-egy kávéra, ezúton is köszönöm! Odabent családi dráma zajlik, a szülői házból kiszakadni vágyó ifjúság örök konfliktusa a szülői házzal. A törzsközönség megosztott a témában, az időszakos vendégsereg tartózkodik a véleménynyilvánítástól. Sportszakmai leülés következik, ismét utolér a Pécs-Gyenesdiás gyorsvonat, hűsölünk az ernyő árnyában.

A legnagyobb hőségben indulunk tovább, a meredek, poros, részben nyitott emelkedő után felüdülés a meredek, ám portalan és árnyas bazaltlépcső, amely csaknem a Kopasz-hegy tetejéig vezet. A hegytetőn zászlót tűztek ki egy póznára, a pózna tövében pad, a padon pontőr családfő igazgatja gyermekeit. A körpanoráma itt is része a felhozatalnak, táblák tájékoztatnak, hogy melyik kiemelkedést mely névvel illetnek. Meglepődök egy pillanatra, hiszen már a Csobánccal vagyunk egy vonalban. Megfejtésünk a feladványról első körben nem nyeri el a pontőrség tetszését, de aztán saját erőből sikerül rájönni a titok nyitjára. A következő talányos kérdés egy szántóföldön meghaló emberről szól, lélekemelő téma. Kerülővel, de legalább csekély meredekségű úton trappolunk lefelé a hegyről, a falu szélén térünk rá az OKT nyomvonalára. Néhány pilledten legelésző ló mellett lófrálunk el a Kőtenger felé. Itt teszünk egy kitérőt a Krokodil névre hallgató ingókőhöz. A lapos sziklán napozó pár kérdezősködik a potenciális szép kilátóhelyek felől, laci069 lelkesen igazítja el őket. Demonstráljuk a kő ingását is. Repkény közben leheveredik pár percre az árnyékban, várakozó állásponton. A rövidke pihenő után kisétálunk a sziklák közül, érintjük Szentbékkálla szélét. Szép házak darvadoznak használatlan, a kertben méteres gazzal. Kis emelkedő visz a Velétei palotaromhoz, legutóbbi ittjártam óta teljesen susnyamentessé vált a helyszín, a magas kőfal régi korok tanújaként tornyosul magasan a túrázó fölé. Szentbékkállát újra érintjük, de sem kút, sem kocsma nem kecsegtet hűsítéssel, tehát gyorsan tovább is állunk.

Keskeny aszfaltcsík indít útra a Keleményes-kő felé, hirtelen tör rám a fejfájás (minek iszik, aki nem bírja... :)) és a combomon lévő seb is figyelmeztet ottlétére. Letérünk az aszfaltról, erdőben, földúton ballagunk az elnyújtott emelkedőn. Tábla mutatja a kő felé követendő irányt, meredekebb, hegyvidéki ösvény vezet a Keleményes-kőre. Itt úgy érezzük, ismét kijár pár perc szusszanás, körülnézünk, a távolban a Balaton kék tükre villan ide, jó lenne csobbanni egyet. Vadvirág borította réten vág keresztül ösvényünk az Eötvös-kilátó felé, gyönyörű szakasza ez a túrának. Jobbra kilátás, körülöttünk rengeteg virág, ligetes erdőfoltok, emberi tevékenységnek csak annyi a nyoma, hogy van előttünk egy csapás és szalagozás. A kilátónál önbélyegzünk, közöljük a pontőrrel a szerintünk helyes megfejtést, ami tetszik neki, tehát megadja rá a bónusz pontot, elárulja, hogy a hivatalos megfejtés, bornírt vagy sem, de egészen más. Felkapaszkodunk a felújított építmény legfelső szintjére, piknikezünk. Körülöttünk szinte az egész Káli-medence látható, jobbra újabb szögből látni a Tanúhegyeket, balra pedig a Hegyestűt. Leoldalgunk a szőlők közé, nosztalgiázom, pár éve vidám percek sokaságát töltöttem el a környéken az „itt a kék, hol a kék?” című, azóta aktualitását vesztett turisztikai játékkal. Ellavírozunk Balatonhenyére, a kocsma hátsó udvarán találjuk az ellenőrzőpontot, csapunk egy diplomáciai kólázást is. Rápillantok az órára, a szintidőn belüli teljesítést az előbbi szakaszon tartott magasabb sebesség nagyban segítheti. Észak felé hagyjuk el Balatonhenyét, kiszáradtnak tűnő forrás ül betonházban, mellette pihenőhely. Az egyre mélyülő völgyből birkaösvény vezet ki, éles kanyarral, később felhagyott gazdasági épületegyüttes mellé érkezünk. A kapu még áll, a szögesdrót kerítés néhány helyen könnyedén átléphető, az épületek állapotát nézve valószínűleg az átlépés alkalmanként meg is történik. Elkanyarodunk Monoszló felé, zsenge búza kíséri utunkat a faluig, a Hegyestű egyre markánsabb tájelemmé válik. A templomnál kék kút csábít újabb megállóra, mosakszunk, palackot töltünk. Megmászunk egy dombot, a Káli túra hatvanas távjának a kék szalagjai első körben ismeretlen eredetű, fehéres szalagokkal egészülnek ki. Később derül ki, hogy ez már a másnapi Óbudavár túrák szalagozása, amelynek Balatonhenye a nyugati visszafordítója, míg a Kálinak a Hegyestű a keleti visszafordítója, így a két Balaton-felvidéki túra minimális átfedéssel üzemel. Parkerdőbe vezet utunk, a jelzés tesz egy értelmetlen kanyart, amelyet értelmetlenül, de követünk, egyre emelkedve. Aszfalt, kanyarok, parkoló, jő a sorrend, a pénztáros néni felírja a rajtszámokat és bemutat az előttünk álló akadálynak. Túrázók – Hegyestű, Hegyestű – túrázók. Viszonylag könnyen vesszük a lépcsősort a félig elbányászott hegy tetejére, itt csokit és szódát kínál a pont ébren levő őre. Kerek repkény lyukat beszél a pontőr hasába, végül a feltételes valószínűség tétele környékén a srác feladja a küzdelmet és elismeri a megfejtést helyesnek. Körbefotózom a kilátást, ezúttal a Káli-medencét kelet felől szemlélhetjük meg, nyugatra már a Tihanyi-félsziget zárja a láthatárt.

A lépcsősoron lefelé a combom ismét figyelmeztet a lassabb haladás előnyeire, a pénztárnál ismét leülünk egy kicsit, hűsölni. Borókás felé vezetne az út, ha a kék pétfürdői irányát követnénk tovább, de mi nem is arra megyünk, hanem a zánkai országutat célozzuk meg, előttünk a tó víztükre csillog, vitorlások kószálnak a távolban. Az aszfalton tartunk némi emelkedőt, újra rátérünk az imént elhagyott Balatoni Kékre, ezúttal azonban a Badacsony felé vezető irányt választjuk. Hosszú egyenes törik derékba, valamiféle vezeték nyiladékában, magas erdőben sétálunk csöndben, egyre hosszabbra nyúló árnyékaink lankadatlanul követnek. Repkény áll meg az egyik fánál, szabályos kör alakú odúból élénk csivitelés hallatszik, hallgatózunk pár percig. Továbbmegyünk, fény jelenik meg a zöld alagút végén, villanypásztor őrzi az üres legelőt, tábla figyelmeztet veszélyes állatokra. Vállaljuk a kockázatot, a rét túlvégén derül ki, hogy a veszélyes állatok másutt várják a nyarat. Odébb, amikor már Teodorról, a kővágóörsi tirannoszauruszról, mint veszélyes állatról beszélgetünk, egy másik lekerített területen látunk egy potenciális veszélyforrást, egyelőre békésen kérődzik. Nem T-rex, hanem egy bivaly. A tágas legelőn túl apró alakok látszanak, ők az előttünk járó túrázók, akik a sóstókáli rom és az ott lévő ellenőrzőpont felé teszik meg éppen a kitérőt. Mi is hasonlóképp cselekszünk, a réten birka- és kecskenyáj legel nagy egyetértésben. Laci069 javaslatára sietősre fogjuk lépteinket, mielőtt megérkezne a juhász és ráeresztené nyájait a környék egyetlen hídjára, amelyet nekünk is igénybe kell vennünk. A műtárgy mellett van egy gázló is, de a vízállásra való tekintettel kihagynám a kipróbálását. Elsétálunk a romhoz, tartunk egy rövid bélyegzéses megállót. Közben jő a juhász, se botja, se subája, de ezek nélkül is hozzálát esti teendőihez. Nem maradunk végignézni az állomány hazahajtását, visszatérünk a kékkel jelzett főútvonalra. Az út borítása homokról aszfaltra változik, bal-jobb sikánnal érkezünk meg Kővágóörsre, egyik ház palotább, mint a másik. Nyugaton a Tanúhegyek felett épp lefelé iparkodik a Nap, narancssárgára, rózsaszínre festi az ég alját. Képeslapra illő giccsparádé. Kővágóörsből nem látunk túl sokat, a piros sáv hamarosan megcéloztatja velünk Révfülöpöt. Elhosszantolunk egy nagyobb rét mellett, a végében akácos liget, alatta sírkövek teteje villan ki a magas fűből.

Emelkedő aljához érkezünk, Kerek repkény kissé előrehúz, megfelelő kitérőt keres magának, később azért megvár egy alkalmas helyen. Az emelkedő végén visszanézek, a lemenő Nap utolsó sugaraival búcsúzik el a Káli-medence, innen betérünk az erdőbe, némi kanyargás után érjük el a mai utolsó ellenőrzőpontot, a Fülöp-hegyi kilátót. Az építmény bőven a lombkorona szintje fölé emelkedik, a tetőről gyönyörű a kilátás a Balatonra, az északi part falvainak és a déli part hosszan elnyúló, összeérő városainak a fényei sárgán pettyezik körbe a tavat. Pontőr már nincs, csak a felszerelése, a kilátó tövében találjuk az eszköztárat, összehozunk egy bélyegzést. Repkény előhalássza a lámpát, de végül talán csak száz méteren használja, a talaj egyenetlenségeinek a feltárására. Lebotorkálunk a poros lépcsősoron, Révfülöpön még a cél előtt laci069 betér a szálláshelyükre, elbúcsúzunk tőle, azzal az indokkal, hogy sietni kell a vonatra, pénzt kell felvenni, sőt, ha találunk boltot, akkor valami élelemre is szükség lesz az útra. Kilenc perccel a szintidő lejárta előtt zuhanunk be a célba, összefutva a rendezői minőségben megjelenő pygmeával és a messziről hazatért nagyondinnyével. Az adminisztrációt a rendezők gyorsan elintézik, a sokféle kitűző közül a régebbieket részesítem előnyben, kapunk még szép emléklapot és Agymenős bélyegzőt az itinerre – utóbbi a többé-kevésbé helyes megoldásokért kapott igazolások jutalma. Köszönöm a túrát a rendezőségnek, a társaságot Kerek repkénynek és laci069-nek, öröm volt itt túrázni! Elbúcsúzunk hamar a jelenlévőktől, mertugyebár van az a vonat. Ami elmegy. Huszonötkor. Aha. Lesietünk az állomásra, ahol szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy a „huszonötkor” közlekedő vonat 19:25-öt jelentett, ami nekünk jó, az 21:51-kor indul innen Balatonfüredre. Ennyit a sietésről. Jutalmul fél órát pisloghatunk a révfülöpi váróban, majd begördül a bézé, halkszavú jegyvizsgáló kezeli a jegyet rajta. A motorkocsiban egyedül vagyunk, a mellék azonban tele van bulizni vágyó néppel, akik Szepezdfürdőn válnak meg a szerelvénytől, lelkesen integetve nekünk is, meg a mozdonyvezetőnek is. Ilyenkor mindenki haver. Füreden átszállás, sötét völgyekben döcög a busz, a Hold keskeny sarlója gyengén világítja be a tájat. Felérve a Bakony peremére visszanézek, hátha látnám valamelyik mai hegyet, de csak a Kab-hegyi adótornyok fényei vöröslenek ide a messzeségből.

-Kékdroid-

________________________________________________________________________
[eredeti forrás: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=108]t. Az

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése